Mi a helyzet a leválással (azaz lefejtési erővel)?

Ha a tapadóerő teljes megértésére törekszünk, három tényezőt kell figyelembe venni: szakítószilárdság, nyírási ellenállás és lefejtési erő. A lefejtési erőt úgy határozzák meg, mint az az erő, amely a ragasztószalag bármilyen -rugalmas, sima vagy merev felületről való leválasztásához szükséges. Ezt a „leválási” erőt minden esetben és kizárólag a szalaggal ellátott alapfelület szélességében mérik, ami megnehezíti az ellenállást a szétválasztó erővel szemben. Fontos, hogy megértsük a lefejtési erő tényezőt, mert iránymutatóként szolgálhat az alkalmazáshoz való megfelelő szalag kiválasztásában.

A lefejtési erő rendkívül lényeges szempont mindkét ragasztási alkalmazásnál, azaz az ideiglenesnél és tartósnál. Ideiglenes alkalmazásnál a lefejtési erőnek optimális egyensúlyt kell biztosítania a megfelelő tapadás megtartása és a könnyű leválaszthatóság között. A maszkolószalagok legtöbbje kiváló példa olyan szalagokra, amelyek az alkalmazás során megfelelő lefejtési erőt kínálnak, és használat után tisztán el is távolíthatók az alapfelületről. Ideiglenes alkalmazásoknál mindig tudatában kell lenni annak, hogy a lefejtési erő idővel alakul ki. Megfelelő laboratóriumi vizsgálatokra lehet szükség annak megállapítására, hogy egy adott szalag alkalmas-e vagy sem a kívánt alkalmazáshoz.

Tartós ragasztási alkalmazásoknál a célnak annak kell lennie, hogy a leválási erővel szembeni ellenállást maximalizáljuk. A legtöbb esetben a kiválasztott szalagtermékek kétoldalas szalagok. Tartós ragasztási alkalmazásoknál a lefejtési vizsgálatokkal a következő paramétereket lehet értékelni annak meghatározására, hogy mely alkalmazási feltételek ronthatják az adhéziót:

• Adhézió szintje az alkatrész részeihez; például: fém, műanyag, szövet vagy sima a durva felülettel szemben.
• Alkalmazási hőmérséklet és környezeti feltételek; pl. 80° C-os vizsgálat, 168 órás nedvességnek való kitettség utáni szobahőmérsékletű vizsgálat.
• Szilárdulás; például: 1 perc után végzett vizsgálat; 72 óra után végzett vizsgálat; 14 nap után végzett vizsgálat.

A lefejtési erő minden esetben annak a három szétválasztási erőnek az egyike, amely segít meghatározni, hogy egy szalag beválik-e egy adott alkalmazásnál, vagy sem. Függetlenül attól, hogy az alkalmazás ideiglenes vagy tartós, optimális tapadási leválási értékeket akkor érhetünk el, ha az alapfelületek tiszták, portól és zsírtól mentesek, és elegendő nyomás vagy nyomási idő áll rendelkezésre.

A nyírási ellenállás egy ragasztóanyagnak a kúszással és elcsúszással elleni képessége. Ez akkor léphet fel, ha egy szalagra a ragasztási felületével párhuzamos erő hat. Ezt a tulajdonságot úgy mérik, hogy a szalag 1 hüvelykes (2,54 cm-es) darabját egy rozsdamentes acéllaphoz ragasztják, majd egy súlyt akasztanak a szalag egyik végére. A nyírást időegységben fejezik ki, mielőtt a szalag az acéllapról leválna. A jó nyírási tulajdonságok különösen fontosak olyan alkalmazásoknál, mint pl. a végtelenítés, amelynél a szalag két hordozófelületet tart össze egy ellenkező irányba ható erő mellett.

Mind a szakítószilárdság, mind a nyúlás a hordozóra vonatkozik. A szakítószilárdság és a nyúlás leginkább az egyoldalas szalagoknál fontos, ahol a hordozónak kell a húzófeszültségnek ellenállnia a konkrét alkalmazásnál. A kartonzáró szalagok vagy pántoló/kötegelő alkalmazások – például áruk és alkatrészek szállítás közbeni rögzítésére – a legfontosabbak. A szalag szakítószilárdsága általában lényegtelen kétoldalas szalagok esetében, amennyiben a kötőanyagok nem nyújthatók. A szakítószilárdság az az erő (vagy terhelés), amely a szalag elszakításához szükséges. Ezt a tulajdonságot úgy mérik, hogy egy 1 hüvelyk (2,54 cm) széles szalagot vesznek, két végén befogják, és addig húzzák ellenkező irányba, amíg a szalag el nem szakad. A szakítószilárdságot a szalag font/hüvelykében) mérik. Ugyanezt a módszert használják a nyúlás mérésére. Ez az a százalékos érték, amelyre a szalag megnyújtható, mielőtt éppen elszakadna.